Elindította online boltját az Auchan. Budán az I., a II., a XI., a XII. és XXII. kerületi lakosok rendelhetnek, valamint az agglomerációs települések közül Törökbálinton, Budarörsön, Diósdon és Érden érhető el a szolgáltatás.
Összesen 14 ezer terméket kínál az Auchan az online boltjában, a kiszállítás díja pedig egységesen 499 forint. Most vasárnapra már telt ház van, aznapra nem lehet szállítást kérni, de a szombat délutánnal még lehet próbálkozni.
Kapcsolódó
Régóta tervben volt
A francia hátterű - Magyarországon összesen 19 hipermarketet működtető - kiskerlánc online színre lépése nem váratlan: a webáruház elindításáról először 2014 végén, az Indexnek adott interjújában beszélt a társaság vezetője, Dominique Ducoux. Akkor azt mondta, hogy talán már 2015-ben elindulhat az online üzletág, de erre végül csak most került sor.
Az Auchan részben azért döntött az online bolt elindítása mellett, mert a hagyományos kiskereskedelemnél nagyobb mértékben bővült az internetes áruházak forgalma, tavaly például 16 százalékkal.
Már vannak ellenfelek és még lesznek is
Az online élelmiszer-kiskereskedelem 2015-ben több mint 10 milliárd forintos piac volt: a legjelentősebb szereplő magasan a Tesco online bevásárlás volt, amely a 2015-ös nyolcadik helyről, 2016-ra az ötödik helyre kapaszkodott fel a GKI Digital 10 legnagyobb hazai e-kereskedőt számba vevő e-toplistáján - mondta korábban a Napi.hu-nak Madar Norbert, a kutatóintézet üzletágvezetője. A brit óriás mellett jóval szerényebb szeletet hasít ki az e-tortából a másik két szereplő, a CBA és a G-Roby webáruháza - konkrét forgalmi adatokat azonban a GKI nem hoz nyilvánosságra.
A internetes élelmiszeráruházak piaca rövidesen új nagyágyúval bővül, a Sparnál is előkészületben van az online bolt, amely rövidesen, várhatóan jövőre nyílik meg.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal