A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. jelentette meg az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó szakasz hamarosan elkészül. A folytatás három részből áll, ezek a következők:
- a Fenékpuszta-Sármellék közötti szakasz, 11 kilométer,
- a Sármellék-Zalaegerszeg keleti csomópont közötti szakasz, 23,6 kilométer,
- a Zalaegerszeg keleti csomópont és északi csomópont közötti szakasz 9,2 kilométer hosszúságú.
Az első két részt 36 hónap, míg a harmadikat 48 hónap alatt kell megépíteni.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben közút építési és/vagy hídépítési feladatok elvégzéséből a következő nettó árbevétele származott:
- az 1. részben 50 milliárd,
- a 2. részben 90 milliárd,
- a 3. részben pedig 30 milliárd forint.
Az ajánlatok benyújtási ideje szeptember 10. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 30 súlyszámmal szerepel.
A Napi.hu tavaly augusztusban írt arról, hogy a kormány 28,9 milliárd forintban határozta meg az M76-os autóútnak, az M7-es autópályától Balatonszentgyörgyig tartó szakaszának a kivitelezési költségét, ebből 18 milliárdot fizet az Európai Unió. A szóban forgó részt már építi a Strabag AG és a Strabag Általános Építő Kft. konzorciuma, 21,6 milliárd forintért.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető