A várakozások ellenére eddig nem jelentette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az autóbuszos helyközi személyszállítási tendereket. A tárca korábban április elejére, majd a hónap végére ígérte a pályázatok kiírását, hiszen a korábbi közlés szerint december 31. után már nem hosszabbíthatók meg a Volán-társaságok jogutódjaként létrejött közlekedési központokkal megkötött közszolgáltatási szerződések - írta a lap.

A jövő januártól ténykedő új szolgáltatókat pedig uniós kötelezettség nyomán pályázati úton kellett volna kiválasztani. Iparági szereplők szerint a pályázati folyamat időigénye veszélybe sodorja a sikeres liberalizációt. A szaktárca a lapnak azt mondta:  "A helyközi autóbuszos közszolgáltatások megrendelése elválaszthatatlanul összekapcsolódik az állami tulajdonú közlekedési társaságok időszerű jármű-korszerűsítésének kérdésével. A kormány nemzeti autóbusz-gyártási stratégia kidolgozásáról döntött, együttműködésre kérve az érintett vállalatokat is. Az új szempont figyelembevételével a hazai autóbuszos szolgáltatási piac hosszú távú jövőjét alapvetően meghatározó intézkedések átgondolt ütemezésére van szükség.

A helyközi személyszállításban 5600 autóbusz vesz részt, a flotta átlagéletkora meghaladja a 14,6 évet. Ahhoz, hogy a járművek átlagéletkora a már elfogadható 10 év alá csökkenjen évente 1000-1200 új autóbuszt kellene vásárolni. A kormányzat a napokban megfogalmazott nemzeti autóbuszyártási stratégiájában megállapította, hogy e mennyiséget hazai cégektől is beszerezhetnék az állami vállalatok, ugyanis a szükséges gyártói kapacitás rendelkezésre áll.