A szóvivő emlékeztetett: a jegybank a betétesek rendezett kártalanítása érdekében 2014. július 4-étől betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél, illetve felügyeleti biztosok kirendeléséről döntött. Valamennyi érintett hatóság és szervezet, így a jegybank, a felügyeleti biztosok, a Takarékbank Zrt., a szövetkezeti integráció és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) azon dolgozik, hogy a betétesek rendezett körülmények közt minél hamarabb hozzájuthassanak követeléseikhez - tette hozzá Binder István.
Elmondta: a takarékszövetkezet betéteseit kettős betétvédelmi és garanciarendszer védi: a takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközök mértékéig a betétállományt állomány-átruházással a Takarékbank Zrt. veszi át, illetve igény esetén kifizeti a betéteseknek a szövetkezeti integrációs törvény alapján. Az ezen felüli betétösszegeknél az OBA a jogszabályok adta határidőn belül akár 100 ezer eurós összeghatárig (több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
Korábban Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szintén úgy nyilatkozott: minden kisbetétes hozzájut a pénzéhez, a takarékszövetkezetnek a május 31-i adatok szerint 28 ezer betétese volt.
Postán folyósítják a nyugdíjellátását
Postán utalják a havi nyugdíjat az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet nyugdíjasai számára - mondta Haudinger István, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatója. A kifizetési naptár szerinti napon, a bejelentett folyósítási lakcímre küldenek minden juttatást.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) továbbá tájékoztató levelet is küld, amelyben többek között kifejti miként módosíthatja ellátási igényét a nyugdíjas. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság számításai szerint mintegy 2800 ügyfelüket érintik a takarékszövetkezettel kapcsolatos eljárások.
Méltányosan jár el a NAV
Méltányosan jár el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - közölte a NAV.
Akik számlavezető pénzintézetük fizetésképtelensége miatt nem tudják határidőben, maradéktalanul megfizetni a rájuk eső közterheket, és ezzel az indokkal fizetési kedvezményre vonatkozó kérelmet nyújthatnak be az adóhivatalhoz, számíthatnak arra, hogy a NAV figyelembe veszi, hogy önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. A kérelmek elbírálásakor minden körülményt mérlegelnek az adóhivatal munkatársai, akik a törvények adta lehetőségek közül a legméltányosabb megoldás mellett döntenek. Akár hosszú távra szóló fizetési könnyítés engedélyezésére is van mód, ha a kérelmező megfelel az ehhez szükséges feltételeknek, és pénzügyi helyzete, a pénzintézet nehézségei miatt csak később rendeződik.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük