Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1-en felidézte, hogy a jegybank még tavasszal 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított közérdekű pert a fogyasztók nevében és javára. A kereseteket azért indította a jegybank, hogy a bíróság megállapítsa: tisztességtelenek, ezért érvénytelenek a pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételeinek (ászf) egyes előírásai, illetve a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításainak egyes részei. A perek a forintalapú, illetve ténylegesen devizában törlesztett fogyasztói kölcsön- és lízingszerződéseket érintően indultak.
A szóvivő elmondta, hogy már csak egy bírósági ügy van felfüggesztve, az összes többi pert jogerősen megnyerte ez MNB, ami azt jelenti, hogy ezeknek a bankoknak is el kell számolniuk a fogyasztókkal. A legutóbbi pernyertességről szóló értesítést pénteken kapta a jegybank, ez a Sopron Bankot érinti. Ez utóbbi esetében december első felében várható az elszámolólevél, mivel a pernyertességtől számítva 60 nap az elszámolás határideje.
Megjegyezte, hogy azoknál a pénzügyi intézményeknél, illetve kölcsönszerződéseknél, amelyeket érintően nem volt per, szeptember 30-ig már megkapták a fogyasztók az elszámolási értesítőt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el