Tavaly a 2017-es 11 százalék után szerényebb 7,7 százalékos növekedést mutatott a magyarországi reklámpiac, mint egy évvel korábban, az összbevétel pedig 260 milliárd forintra nőtt. Az iparág lassuló tempójú növekedése mögött az állami médiaköltések fékeződése állhat, a versenypiac ugyanis továbbra is erőteljes növekedést mutat.
A szerdán bemutatott reklámpiaci "tortából" egyre nagyobb részt hasítanak ki a digitális multinacionális vállalatok (Google, Facebook) amelyek a szektor 90,3 milliárdos bevételének már 53-54 százalékát teszik ki. Jogos volt tehát a konferencia résztvevőinek aggodalma, hiszen a globális nagyok nemsokára lenyelhetik a hazai internetes piacot - ráadásul úgy, hogy semmiféle adót és járulékot nem fizetnek magyarországi bevételeik után itthon.
A tavalyi adatok összesítése után az a meglepő helyzet állt elő, hogy a legnagyobb növekedést 2018-ban az outdoor, vagyis a plakátpiac könyvelhette el. A 16 százalékos bővülés éppen csak meghaladja a digitális piac 14-15 százalékos, és a mozireklámok 15 százalékos emelkedését. További meglepetés, hogy a rádiós piac is bővült, mégpedig 9,5 százalékkal - ezt az új országos rádióadó beindulásának tudják be a szakemberek.
A tévés piacon 60,7 milliárdot, a nyomtatott sajtóban 33 milliárdot, a digitális csatornákon pedig 90,3 milliárdot költöttek 2018-ban. Az élbolyban szereplő televíziók bevételei mindössze 1 százalékkal, a print szekcióé pedig 3,5 százalékkal emelkedtek tavaly.
A tavalyi 7,7 százalékos növekedés kisebb csalódást keltett a Revolution konferencia résztvevői között - sokan ugyanis arra számítottak, hogy nem mérséklődik a reklámköltések növekedésének tempója - az ugyanis már öt éve tart. A reklámra fordított pénz a magyar GDP-nek mindössze 0,6 százaléka - az Egyesült Államokban ennek éppen a duplája.
Márpedig jó befektetés a reklám, mert az oda érkező minden egyes forint hat további forintot "fial" - hangsúlyozták többen is. A multik digitális térnyerése mellett a mobil készülékeken elköltött reklámpénzek aránya is jelentősen nőtt, a 90,3 milliárdos digitális "tortának" már a harmada innen ered - illetve oda tart.
A stagnálónak látszó tévés piacot 69 csatorna adatainak összegzésével számolták ki. A 60,7 milliárdos bevétel érdekessége, hogy az állami megrendelések tavaly 11 százalékkal csökkentek, és mindössze 7 milliárd forintra rúgtak.
Meglepő módon nőtt a nyomtatott sajtó árbevétele is, mégpedig 3,5 százalékkal. Még mindig a napilapok a dominánsak: 18 milliárdnyi reklámbevételre tettek szert 2018-ban. Az országban még most is 3000 nyomtatott kiadvány lehet megvásárolni vagy ingyenes lapként elvenni. A nyomtatott média teljes árbevétele - a reklám, a digitális tartalom és a lapárbevétel együtt - tavaly meghaladta a 100 milliárd forintot.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)