A MÁV szerint mind a vasútijármű-, mind a buszpark megújítását folytatni kell. A Volánbusz 2019 és 2022 között 3930 autóbusz beszerzését tervezi., ennek eredményeképpen a vállalat járműflottájának 60 százaléka lecserélődhet - idézi a lap cikkét az MTI.
A járműállomány fiatalítása része a fenntartható közösségi közlekedés és a magyarországi buszstratégia megvalósításának, a vállalat szándéka szerint 2022 végéig 8,99 évre szorítaná le járműveinek átlagéletkorát - közölte a cég a Világgazdasággal.
Kapcsolódó
A Volán és a MÁV az egységes közlekedésszakmai működtetés, valamint a közös stratégiai vezetés hosszú távú erősítése érdekében került közös irányítás alá. Megerősítették, hogy az év végéig szeretnének kialakítani egy közös jegyértékesítő rendszert.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban