Hozzátette: a magyar élelmiszeripar export árualapjának létrehozásában kiemelten fontos a magyar sertéságazat fejlesztése, mivel a vágóhidak esetében elmaradt fejlesztések az ágazat versenyképességének csökkenéséhez vezettek. A sertésállomány csökkenése is jelentős kihívás elé állította az ágazatot, a kormány ezért 2012-ben elfogadta a sertésstratégiát - tette hozzá.
Kifejtette: ennek értelmében 2020-ig a 3 milliós sertésállományt meg kívánják duplázni, ami mintegy 20 ezer új munkahelyet is hoz a magyar gazdaságnak.
A most bejelentett beruházás, amelyet az Mcs Vágóhíd Kft., a Bonafarm csoport tagja hajt végre, a teljes magyar sertéságazat fejlesztését, illetve a magyar élelmiszeripari kivitel növekedését is szolgálja - hangoztatta Szijjártó Péter.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el