Az MTI úgy tudja, hogy 14 órától hat percenként szállna fel a kilenc repülőgép, amelyeket az írországi bázisra vinne vissza az International Lease Finance Corporation (ILFC).Az MTI értesüléseit nem erősítette meg a Malév, az ILFC amerikai, illetve holland irodái eddig nem reagáltak az MTI megkeresésére. Az Index úgy tudja, hogy az ILFC terve kútba eshet, mert egyetlen Malév-pilóta sem vállalta a munkát.
Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke és Limburger Lóránt megbízott vezérigazgató pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég tárgyal a repülőgépek lízingcégével, és a lehető legrövidebb időn belül visszaadják az utasszállítókat.
A Malév hétfői igazgatósági ülése után a vezetés azt közölte, hogy megállapodás született az ILFC amerikai lízingcéggel, amely továbbra is biztosítja a társaság folyamatos működéséhez a repülőgépeket.
Kapcsolódó
A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgépre.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet