A változások november 14-től, hétfőtől lépnek életbe. Eddig a termálfürdő a hét minden napján 9:30-kor nyitott, a záróra hétfőtől csütörtökig 18 órakor, pénteken és szombaton 22 órakor, vasárnap 18:30-kor volt.
Az új nyitvatartási rend szerint keddenként, szombatonként és vasárnaponként továbbra is 9:30-tól várják a vendégeket, azonban a hét többi napján délben nyitnak.
A záróra terén kedvező változásnak számít, hogy péntek és szombat mellett szerdán is 22 óráig üzemel a fürdő, azaz egy újabb napon is lehetőség lesz éjszakai fürdőzésre és szaunázásra. A hét többi napján 18:30-ig működik a termálfürdő.
A szaunapark keddenként továbbra is zárva tart - írja a portál.
Azokon a napokon, amikor délben nyitnak, a fürdő délutános belépővel látogatható. Megmarad a keddi akció is, azaz a hét második napján minden egész napos belépő esetén 50 százalékos árengedményt biztosítanak. A parkolás pedig továbbra is ingyenes.
A medencetér élményelemei csak szombatonként és vasárnaponként működnek, a „felező csütörtök” nevű akciójuk pedig megszűnik.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta