Vízügyi keretmegállapodást írt alá hétfőn Áder János és Truong Tan Sang vietnámi államfő, amely lehetővé teszi a jövőben az együttműködést például az árvízi védekezésben és a vízminőség megőrzésében. A Fővárosi Vízművek Sri Lanka után így Vietnámmal is szoros együttműködésbe vághat: Magyarország és Vietnám azt is tervezi, hogy Hanoiban a Fővárosi Vízművek által megépítendő víztisztító berendezést helyeznek majd üzembe. Korábban Tarlós István szintén találkozott a vietnámi főpolgármesterrel és delegációjával, a főpolgármester szerint a két vízügyi vállalat a jövőben többek között a technológiatranszfer mellett szakértők képzését is megvalósíthatja. A vietnámi államelnök delegációja hivatalos látogatást is tett a Fővárosi Vízműveknél. Nguyen The Thaot, a Hanoi népi bizottság elnökét és Hanoi főpolgármesterét elkísérte Nguyen Nhu Hai is, aki a Hawacom, azaz a Hanoi vízmű vezérigazgatója.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el