A díjátadó ünnepséget a hagyományokhoz híven az éves The Asian Banker csúcstalálkozó keretein belül rendezték meg, amely a régió legkiemelkedőbb eseménye a pénzügyi döntéshozók körében.
A DBS Bank és a Multipass Solutions olyan újszerű, privát felhőben történő, gyakran kézzel kitöltött, dokumentum és adatlap feldolgozási, valamint adatbeviteli megoldást fejlesztett ki, amely biztosítja a folyamatos biztonságos munkát magas adatforgalom, területi széttagoltság mellett egy könnyen kezelhető, webes adatbeviteli felületen keresztül.
A megoldás bevezetésével jelentősen csökkent a feldolgozási idő, már az első héten 40 százalékkal javult a produktivitás. Némely nyomtatvány típus esetében ennél is nagyobb arányban, 55 illetve 63 százalékkal javult a feldolgozási idő.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba