Európa több tagállamában szórványosan továbbra is előfordul madárinfluenza megbetegedés házi és vadon élő madaraknál, a legújabb eseteket Bulgáriából jelentették. Magyarország a 2016-2017-es nagy ívű járvány után 2017. augusztus 24-én nyerte vissza a madárinfluenza betegségtől mentes besorolását - emlékeztettek utalva arra, hogy a vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra.
A vírus terjesztésében jelentős szerepe van a vadmadaraknak
A két évvel ezelőtti, jelenleg is érvényes főállatorvosi határozatból felidézték: egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani. További előírás, hogy az etetést és itatást csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen végezzék, a baromfiállomány vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezését pedig minden lehetséges módon meg kell akadályozni.
A Nébih hangsúlyozta, a határozatban szereplő előírások betartása kulcsfontosságú ahhoz, hogy Magyarország megőrizhesse madárinfluenza mentességét.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön