Az európai piac növekedésének csaknem kétszerese volt a magyar piac bővülése. A magyar piacon a kihelyezések összege megközelítette 700 milliárd forintot, ami 13 százalékos emelkedés volt az egy évvel korábbihoz képest.
Az európai lízingpiaci adatokból az is látható, hogy a kockázati költségek alacsonyak maradtak, de 2018-ban a bevételeket meghaladó mértékben emelkedtek, ez pedig a piaci szereplők jövedelmezőségére is hatással volt. Az úgynevezett jövedelmezőségi mutató, amely az adózás előtti profit bevételekhez viszonyított arányát mutatja, a Leaseurope adatai szerint 2018-ban az európai lízingcégeknél átlagosan 41,9 százalékos volt, ami csökkenést jelent a 2017-es 43,9 százalékhoz képest. A jövedelmezőségi mutató a múlt év utolsó negyedében 36,4 százalék volt, szemben az előző három negyedév 38,8-48,8 százalékos mutatójával.
Kapcsolódó
A Leaseurope szakértői arra számítanak, hogy az európai gazdaság lanyhulása és a bizonytalanságok miatt a tavalyinál mérsékeltebb lehet a növekedés 2019-ben.
A magyar piaci bővülés elsősorban a járműfinanszírozásnak volt köszönhető, továbbá az építőipari fellendülés is rekordot eredményezett az építőipari gépek lízing-finanszírozásában. A Lízingszövetség még februárban ismertetett várakozása szerint az idén 10 százalékkal bővülhet a szektor, - akárcsak évek óta - idén is jóval meghaladva az európai átlagot és a régiós piacot.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta