A gépkocsivezetők a dombovári telephelyen jelenleg a teljes munkabeszüntetést fontolgatják - mondta el Dobi István a gépjárművezetőket képviselő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke lapunknak. A vSZAKSZ a kollektív rendkívüli felmondást javasolja a munkavállalóknak, mivel ez lenne ez egyetlen jogszerű megoldás a munkabeszüntetésre - fogalmazott Dobi. Az érdekképviselet vezetőjének a vállalat megtiltotta, hogy belépjen a telephelyre, ezért a SZAKSZ rendőrségi segítséget is kért.
Kedden spontán munkabeszüntetést tartottak a Gemenc Volán (GV) alvállalkozójának, az Orangeways Zrt.-nek dolgozói miután elmondásuk szerint bérüket többszöri alkalommal nem utalta időben a cég.
Kapcsolódó
Lapunk megkeresésére Amrein Károlyt a GV vezérigazgatója és a Kovács Miklós az Orangeways vezérigazgatója is egyhangúlag elítélte és törvénytelennek nevezte a dolgozók akcióját, aminek, mint mondták: viselni kell a következményeit. A munkavállalók három napos késéssel ugyan de megkapták bérüket, az Orangeways minden kötelezettségének eleget tesz, az akciót a érdekképviselet a szervezte zavarkeltés céljából - állítja Kovács. Nálunk szigorúbbak a feltételek, mint egy állami vállalatnál ezért kiskapukkal, kollektív szerződések mögé bújva próbálnak egyesek kibújni a munka alól - mondta Kovács. Hozzátette: a közszolgáltatást akkor is megoldják ha további munkavállalók sem veszik fel a munkát. Aki azonban erre az útra lép, azt szintén elbocsátjuk.
A vezérigazgató szerint a közszolgáltatásért felelős GV és a többségi tulajdonos az MNV Zrt.-vel folyamatosan egyeztetve mindent megtettek annak érdekében, hogy a személyszállítás nagyobb fennakadások nélkül teljesüljön. Az előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés a foglalkoztatás biztosítása érdekében kötött azon megállapodásnak sem felel meg, melyet két hónappal ezelőtt kötöttek a szakszervezet, a Volán társaság, az alvállalkozó és az MNV Zrt. képviselői. Ezen megállapodásban a felek rögzítették, hogy munkaügyi vitában felsővezetői egyeztetés történik, melyre a keddi munkabeszüntetést megelőzően a munkáltatói oldal készsége ellenére nem került sor.
Kovács emellett azt állítja, hogy Dobi István semmilyen jogi kapcsolatban nem áll a céggel tehát nem kompetens nyilatkozni, és eljárni sem. Dobi jogtalan rágalmazásai ellen megtesszük a szükséges jogi lépéseket -fogalmazott Kovács.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról