A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében elsődlegesen azt ellenőrizte az Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepénél, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések (kgfb) terhére bejelentett személyi sérüléses kárigények rendezése megfelel-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak - írta közleményében az MNB.
A törvényi előírás szerint ugyanis, ha a felelősség nem vitás és a kár összegszerűen megállapított, a szolgáltató köteles a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb a kgfb-kárigény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak kártérítési javaslatot tenni. Amennyiben a felelősség nem egyértelmű vagy azt a biztosító nem ismeri el, továbbá a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg, úgy a törvényi határidőn belül indokolt választ kell küldenie a károsultnak.
Az MNB vizsgálata feltárta, hogy az Astra fióktelepe 238 kgfb-kárügyből 9 esetben egyáltalán nem, 116 esetben pedig késedelmesen küldte meg a jogszabály által előírt kártérítési javaslatot vagy az indoklással ellátott választ a károsultak részére. A kártérítési igények határidőben történő intézése elengedhetetlen az ügyfelek jogérvényesítési jogának megfelelő gyakorlásához, hiszen kizárólag a szolgáltató álláspontjának ismeretében tudnak arról dönteni, hogy elfogadják a kártérítést, vagy további jogorvoslatot vesznek igénybe.
Az MNB a vizsgálatot lezáró határozatában a vonatkozó jogszabályi határidők betartására hívta fel a fióktelepet, és három millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírság kiszabásáról rendelkezett. Kötelezte továbbá az Astra fióktelepét, hogy a 2013. március 5. napjától a határozat kézhezvételéig érkezett kgfb-kártérítési igények vonatkozásában legkésőbb 2015. szeptember 30-ig adjon tájékoztatást a károsultak részére a kárigénnyel kapcsolatos álláspontjáról - közölte az MNB.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el