Murányi Marcell még március 30-án, kevéssel éjfél előtt a fővárosban kanyarodás közben elütött egy szabályosan haladó kerékpárost. A főszerkesztőt a rendőrség segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsította meg, a kihallgatáson elismerte felelősségét.
Murányi Marcell szerdán közleményt is kiadott, amelyben azt írta: nem vette észre a balesetet, csak egy furcsa hangot hallott. Amikor azonban otthon látta, hogy megkarcolódott a kocsija, visszament a helyszínre, ahol már a rendőrök várták.
A rendőrség igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálja, hogy a kerékpáros az egy hónappal korábbi baleset miatt halt-e meg.
Murányi a nol.hu-n a következő közleményt publikálta:
"Ma reggel, a sajtóból értesültem a megrendítő hírről, hogy időközben elhunyt az a férfi, aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam.
A mai napon a Népszabadság főszerkesztői posztjáról lemondtam. Döntésemről tájékoztattam a lap és a kiadó vezetését."
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük