A mirTWR program megvalósítására elnyert mintegy 3 milliárd forint által a következő években biztosítható a repülőtéri légiforgalmi irányításhoz szükséges technológiai infrastruktúra továbbfejlesztése - közölte a HungaroControl.
A vállalat világszínvonalú távoli toronyirányítás (Remote Tower) megoldását továbbgondolva hamarosan szimulációs környezetben tesztelheti Budapest, a Debrecen Airport és a pápai katonai repülőtér forgalmának egyetlen távoli helyszínről történő irányítását. A fejlesztés iránt a nemzetközi szakma is érdeklődik: a szingapúri Changi Repülőtér a budapestihez hasonló távoli toronyirányító központ prototípusát teszteli, a beruházásban a HungaroControl is részt vesz - derül ki a cég közleményéből.
Ugyancsak jelentős forrásban részesült a cég szakembereinek közreműködésével megalkotott Matias irányítói rendszer szoftverfejlesztése.
További két projektben pedig nemzetközi konzorciumok tagjaként vehetnek részt.
A 3,5 milliárd forint értékű támogatásból olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek tovább erősítik a repülésbiztonságot és segítik a légiforgalmi irányítás hatékonyságát - hangsúlyozza a HungaroControl.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon