Mivel az MKB Bank irányítását az MNB a szanálási törvény jogi keretei között vette át, gyakorlatilag a kirendelt szanálási biztosok alkotják az új menedzsmentet.
Az állam által megvásárolt MKB Bank irányításában december 18-án jelentős változások következtek be: a korábbi vezérkart szinte teljes egészében leváltották, a menedzsmentjogokat a jegybank által kirendelt szanálási biztosok vették át.
A Portfolio.hu kérdésére az MNB ezt megerősítette, hivatalos válaszuk így szól:
"A jegybank a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló (2014. évi XXXVII.) törvény alapján, illetve a kormány döntése nyomán vette át az MKB Bank tulajdonosi jogának gyakorlását. Az említett jogszabály 20.§. c) bekezdése értelmében az MNB a szerkezetátalakítás során a pénzügyi intézmény egyes vezető állású tisztségviselőinek megbízatását visszavonta. Ugyanakkor ez semmilyen fennakadást nem jelent a Bank működésében, mivel a MNB az átszervezés végrehajtásával egy, a jegybank hatósági és szakmai ellenőrzése alatt tevékenykedő szakértői csoportot bízott meg, akik az MKB Bank vezetőivel együtt minden rendelkezésükre álló eszközzel biztosítják a zökkenőmentes átalakítást. A Magyar Nemzeti Bank SZAN-I-H-4/2014. számú határozata rendelkezik a kinevezett szanálási biztosok nevéről és jogköreiről".
A hivatkozott határozatból kiderül, hogy a kirendelt szanálási biztosok:
- Földényiné Láhm Krisztina
- Nyemcsok János
- Sándor Benedek
- Szuromi-Kovács János.
Közülük Nyemcsok János korábban az MKB Alapkezelőnél és a banknál is igazgatóként dolgozott.
Az MKB Bank közgyűlésének jogköreit szintén a szanálási biztosok gyakorolhatják, de azzal a megkötéssel, hogy az ebben a feladat - és hatáskörben meghozandó döntések csak Balog Ádám, a jegybank alelnökének jóváhagyásával történhetnek meg.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá