A beszerzésnek köszönhetően javul a hulladékszállítás minősége Pécsett, egyúttal nő a szállításba bevont szelektív hulladékgyűjtéssel érintett terület nagysága is - közölte Őri László, aki hozzátette, hogy főként a dűlőutas városrészekben a korábbi járműállománnyal ez nem volt megvalósítható.
A fejlesztésre kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a pécsi székhelyű Seres Gépipari és Kereskedelmi Kft., amely a legkorszerűbb úgynevezett Euro 6-os besorolású motorral rendelkező járművek felépítményét fogja legyártani.
Kapcsolódó
Az alpolgármester kitért arra, hogy a pécsi önkormányzat tulajdonába kerülő járműveket a hivatal szerződés keretében adja használatba a szolgáltató Dél-Kom Nonprofit Kft.-nek, a tervek szerint az év végén. Leitol Csaba, a 313 település mintegy 170 ezer háztartását ellátó Dél-Kom ügyvezető igazgatója azt mondta: a 30 új járművel a jelenleg használt 10-11 éves hulladékszállító autókat fogják lecserélni. A szelektíven gyűjtött hulladékon felül a zöldhulladék szállítása is megoldható lesz az új eszközökkel.
Pécs családi házas övezeteiben jelenleg 17 ezer háztartásnál megoldott a szelektíven gyűjtött hulladék közvetlenül háztól való elszállítása. A fejlesztésnek köszönhetően ez a szám 23 ezerre nő, amely csaknem az összes családi házas háztartást jelenti.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit