A kórházi beszállítók jelentős részét képviselő Orvostechnikai Szövetség (OSZ) közleményben köszönte meg, hogy a kormány 39,75 milliárd forintot biztosított a 100 millió forintnál nagyobb lejárt követelésállománnyal rendelkező kórházi beszállító cégek követeléseinek kiegyenlítésére.
Mint írják, a központosított adósságrendezés során mind a kormány, mind a beszállítók határozottan képviselték az álláspontjukat. Rendkívül tanulságosnak értékelték az adósságrendezés, s az OSZ szerint a megfelelő következtetések levonása minden érintett alapvető érdeke.
Pozitívumként értékelik, hogy a 100 millió forint alatti lejárt követeléssel rendelkező vállalkozások kifizetése február második felében megtörtént. Valamint azt is, hogy az adósságrendezési tárgyalások lezárását követően a kormány - az ígéretének megfelelően - rendelkezésre bocsátotta a nagy hitelezők követeléseinek rendezéséhez szükséges pénzügyi források jelentős részét.
Az érdekvédők szerint most és a következő hónapokban a magyar egészségügy minden szereplőjének összefogásával a koronavírus elleni küzdelemre kell koncentrálni, s mint hangsúlyozzák, az orvostechnikai eszköz beszállítók minden rendelkezésükre álló eszközzel támogatják ezt a munkát.
Az OSZ ezért azt javasolja, hogy a kormány egy pénzügyi alap létrehozásával támogassa a beszerzések azonnali kifizetését, ezzel is segítve a szükséges eszközök mielőbbi elérhetőségét a kórházak számára. Azért is, mert a jellemzően importra épülő orvostechnikai eszköz ellátást rendkívüli módon befolyásolja a forint vezető devizákkal szembeni árfolyama.
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó