A kedd esti Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet, amely lehetővé teszi, hogy koronavírus antigén gyorsteszteket ezentúl a gyógyszertárakon kívül boltokban is lehet majd árulni - vette észre a 24.hu.
A kormány az árverseny élénkítése érdekében engedélyezte az antigén gyorstesztek árusítását a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál, például a kiskereskedelmi láncoknál, a drogériáknál és a benzinkutaknál - írja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdai közleményében.
A veszélyhelyzet fennállásáig lehet árusítani ezeket.
A GVH még januárban javasolta, hogy a kormány engedje ezt meg, hogy a verseny révén olcsóbb árak alakulhassanak ki a piacon, mivel a patikáknak most nincs külső kihívójuk. Már felmerült árplafon bevezetése is a piacon.
Sok országban a gyorstesztek már régebb óta elérhetők a nagyobb boltokban, drogériákban. Európában több helyen - így az Egyesült Királyságban vagy Ausztriában - ingyenesek ezek a lakosság számára.
Kevesebb közvetítő jobb lenne
A versenyhatóság ismételten azt javasolja az antigén gyorsteszteket forgalmazó cégeknek, hogy vizsgálják felül az értékláncukat, ugyanis szintén kedvező hatással lehetne a végső fogyasztói árra, ha a láncolat közbenső, továbbértékesítést végző szereplőinek a száma csökkenne - hívja fel ismét a figyelmet a GVH.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el