A „rezsicsökkentett” közműdíjak, illetve a közműtermékek idén várható piaci árának különbsége az előrelátható lakossági forgalommal felszorozva az állami költségvetés mérlegfőösszegének 5-7 százalékára rúghat - mondta a Népszavának Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője. A konkrét összeget csak 2022-re durván kétezer milliárd forintra tette.
A több ezer milliárd forintos kiadási becslés az összes, hatósági díjas lakossági közműre vonatkozik. Az összeg az - érintett hazai termelőket, szállítókat, nagykereskedőket és szolgáltatókat is magukba foglaló - hazai közműrendszernek a hatóságilag alacsonyan tartott eladási tarifák, illetve a jóval magasabb piaci árak különbsége miatt elszenvedett vesztesége.
Kapcsolódó
Bár ez első körben az érintett társasági mérlegeket rontja, ilyen helyzetben az állami tőkepótlás - legalábbis a köztulajdonú cégek esetében - előbb-utóbb elkerülhetetlen. Az elemző tapasztalatai szerint az energiatarifákat a költségvetésből támogató államok azok után, hogy a piaci árak elszabadulása tarthatatlan rést üt a költségvetésen, előbb-utóbb visszatáncoltak a piaci árak irányába. A szakértő azt nem kívánta megjósolni, hogy a magyar kormány milyen lépéseket tehet ebben az ügyben.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni