Elsőként valósítja meg a bankváltás lehetőségét a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítására 2002-ben létrehozott Széchenyi kártya programon belül az MKB Bank.
A folyamat, amely egy Széchenyi Kártya igénylés ügyintézési ideje alatt végigfuttatható, és - az új igényléshez hasonlóan - a KAVOSZ Zrt., a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), továbbá a területi kereskedelmi és iparkamarák irodáiban kezdeményezhető, gyakorlatilag zökkenőmentes. Az ügyfélnek nem kell visszafizetnie a másik banknál felvett Széchenyi kártya folyószámlahitelét, majd végigvárni az új igénylés folyamatát: a kettő összevonható, a korábbi tartozás az MKB által rendelkezésére bocsátott hitelkeretből azonnal kiegyenlíthető.
Az MKB súlya a Széchenyi kártya folyószámlahitelek piacán ma már meghaladja a 20 százalékot a szerződött hitelvolumen alapján.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki