Iparági becslések szerint 30 milliárd forintra duzzadt a magyarországi outletpiac, ráadásul ezen a területen a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százalékos növekedésével szemben már három-négy éve két számjegyű bővülés tapasztalható - mondta Imre Csaba, a piacvezető Premier Outlet Budapest igazgatója a Világgazdaságnak.
A biatorbágyi bevásárlóközpont üzleteinek majdnem 90 százalékát bérbe adták, a jövő év végére ezt 97-98 százalékra akarják feltornászni. Ezután, 2020-tól fizikailag is bővülhet a Premier Outlet.
Kapcsolódó
Tekintettel arra, hogy az üzemeltetést 2016 októbere óta ellátó osztrák ROS Retail Outlet Shopping ilyen és ehhez hasonló beruházásainak értéke 5-10 millió euró, több milliárd forintra is rúghat a tervezett átalakítás költsége.
Imre Csaba szerint egy outlet jobbára 100-150 kilométeres körben építhet a vásárlóközönségre, így a nyugat-magyarországi lakosok egy részét a földrajzi közelség miatt vonzhatja inkább az ausztriai Parndorf. Ehhez hasonlítva Biatorbágyot, kiemelte: közös bérlőik vannak a helyi vásárlóerőhöz igazított árpolitikával.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki