Folyamatosan érkeznek új szakemberek, miközben a régiek nagyobb csoportjának meg kell újítania tudását - mondta Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a napilapnak.
A korábban körülbelül 170 tagú szakmai közösség létszáma 230-ra emelkedik, jelenleg nagyjából kétszáz végrehajtó dolgozik az országban.
Manapság már csak szigorú szakmai feltételek teljesítése után válhat valaki végrehajtóvá, a jogi végzettség és a szakvizsga például fontos kritérium. Az utóbbi hónapok pályázataira a legkülönfélébb szakmai múlttal rendelkező jogászok jelentkeztek, mások mellett ügyvédek, végrehajtási ügyszakos bírók, közjegyzőhelyettesek, faktorcégek jogászai is versenybe szálltak az üres pozíciókért. A pályázók közül végül - mások mellett - egyetemi tanszékvezető tanárt és nagydoktori tudományos fokozattal rendelkező személyt is végrehajtónak neveztek ki.
Idén december 31-én minden végrehajtónak kell hogy legyen jogi diplomája, de legalább jogi egyetemre kell járnia. Az a végrehajtó, aki nem tudja igazolni, hogy felvették és be is iratkozott, annak az esztendő végén megszűnik a megbízatása. A Magyar Idők úgy értesült, hogy a jelen állás szerint nagyjából három tucat végrehajtó hullhat ki amiatt, mert nem vették fel az ország valamelyik jogi egyetemére vagy nem kezdte meg tanulmányait.
Címlapkép forrása: Pixabay.com
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont