Az elemzés szerint a közbeszerzési pályázatokon a részvétel a vállalatok regionális elhelyezkedésétől, létszámától, árbevételétől, valamint a külföldi tulajdon és az export részarányától függetlenül nagyjából hasonló. Ugyanakkor a tevékenység köre meghatározó e szempontból.
A megkérdezett építőipari cégek 19 százaléka indult közbeszerzési pályázatokon az elmúlt egy évben, és a feldolgozóipari vállalatok esetében is átlag feletti, 13 százalékos a pályázati részvétel. A nem ipari vállalatok közbeszerzési pályázatok iránti érdeklődése lényegesen alacsonyabb, a gazdasági szolgáltatást nyújtó cégek 8, a kereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok 6 százaléka indult ilyen jellegű pályázaton.
Kapcsolódó
A pályázó cégek elsősorban állami, valamint európai uniós kiírásokon indulnak el, önkormányzatok által kiírt pályázatokra lényegesen kevesebb cég jelentkezett.
A válaszok alapján a cégek 48 százaléka egyáltalán nem figyeli a közbeszerzési pályázatokat. A megkérdezett vállalatvezetők kevesebb mint fele jelölt meg egy vagy több információforrást.
A nagyobb létszámú és árbevételű, valamint az építőiparban, a kereskedelemben és a gazdasági szolgáltatások területén működő cégek értesülnek nagyobb arányban a közbeszerzési pályázatokról, és szintén ezek a cégek azok, amelyek több forrásból is képesek információhoz jutni a különböző kiírásokról - derült ki a felmérésből.
A fotó forrása: Napi.hu.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég