Az MNB április 30-ig összesen 200 megkeresést kezelt - mondta Binder István felügyeleti szóvivő az állami tévében.
Szavai szerint egyetlen árfolyamgátasnak sem lehet magasabb a törlesztő részlete, mint a 2015 januári törlesztése volt, e tekintetben a törvény egyértelműen fogalmaz. Az árfolyamgátasok eleve nagyon jól jártak annak idején és most is külön szabály vonatkozik rájuk. Az állam egy nagyon nagy összegű kamatot elengedett, illetve a bankszektor magára vállalt, most pedig az elszámolás és forintosítás során gyakorlatilag a gyűjtőszámla szinte minden árfolyamgátas esetében eltűnt. Ezt követően viszont az eddigi 180 forintos helyett 256 forintos svájci frank árfolyamon kellene törleszteni. Emiatt gondoskodott arról a jogalkotó, hogy a törlesztő részlet ne emelkedjen és egy külön szabállyal rendelkezett arról, hogy az elszámolás előtti utolsó hónap, 2015 januári törlesztő részlethez képest nem emelkedhet a törlesztés - hangsúlyozta Binder.
Az MNB, a hozzá beérkezett jelzések alapján vizsgálódni kezdett, megnézte néhány panaszos értesítőjét és valójában csak arról volt szó, hogy a hitelintézetek nagyon meg akartak felelni az elszámolási értesítőre vonatkozó szabályoknak és beírtak egy olyan sort, amely azt is megmutatta, hogy piaci alapon mennyivel növekedne a törlesztő részlet, ha nem lenne az a bizonyos januárra vonatkozó külön szabály. Csak utána szövegesen írták oda, "hogy ez önökre, kedves fogyasztók, nem vonatkozik, mert van az a szabály, amely januártól egy fix törlesztést ad az önök számára" - fogalmazott a felügyeleti szóvivő.
Binder abban az esetben javasolta, hogy az ügyfelek menjenek a bankjukhoz és első körben kérdezzék meg pontosan miről van szó, ha esetleg ez a szöveges értesítés mégsem volna a táblázat alatt, tehát a bank nem hívná fel a figyelmüket arra, hogy valójában nem nő a törlesztő részletük.
A devizaadósság forintosítása után az adósoknak általában - mint korábban is szó volt róla - átlagosan 15-25 százalékkal kisebb lett a törlesztő részlete.
Az elszámolási értesítő kézhezvételét követő 30 napon belül lehet a hitelintézethez menni, ez a további jogi eljárások feltétele. Lehetőség van arra is, hogy az ügyfél részletes elszámolási értesítőt kérjen, és akkor azt a banknak öt munkanap alatt ki kell adnia. Ha bank nem ad választ, akkor az MNB-nél a pénzügyi békéltető testülethez kell fordulni, és ha itt sem születik megfelelő jogorvoslat, akkor nincs elzárva a bírói út sem - mondta az MNB szóvivője.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót