A Közbeszerzési Értesítőben megjelent tenderek közül az első tervezési feladat az M7-es autópályára szól. A (Budapestről nézve) jobb pályát az M0-ás autóúttól kell a leendő M8-as autópálya csomópontjáig kiszélesíteni egy újabb sávval. Ennek a hossza 72 kilométer. Más a helyzet a bal pályával, mivel az már most is kétszer háromsávos Székesfehérvártól a fővárosig. Ezt csak a jelenlegi háromsávos végponttól kell szélesíteni, a Balaton felé 25 kilométer hosszúságban.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 2 milliárd forintot, amelyből a legalább kétszer kétsávos országos főút és/vagy gyorsforgalmi út tervezése minimum 1 milliárd forintot tesz ki. A munka ellenértékének a forrása az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP). A támogatásra még nem nyújtott be igényt a NIF.
Kapcsolódó
Az ajánlattételi határidő január 16. Az értékelésnél 90 súlyszámmal szerepelnek a minőségi kritériumok, míg az ár súlyszáma 50.
A másik tender az M9-es autóút 38 kilométer hosszú, Vasvár és Zalaegerszeg közötti szakasza engedélyezési tervének az elkészítését tartalmazza. Ez kétszer kétsávos, közötte fizikai elválasztással rendelkező gyorsforgalmi út lesz.
Ajánlatot erre az tehet, akinek a megelőző három üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 1,1 milliárd forintot, amelyből 800 milliót kell kitennie a legalább kétszer két forgalmi sávos fizikai elválasztással rendelkező főút és/vagy gyorsforgalmi út tervezéséből származó árbevételnek. A finanszírozás forrása itt is az IKOP.
Az ajánlatok beadási határideje itt is január 16. Az értékelésnél a minőség 100, míg az ár 50 súlyszámmal szerepel.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is