A Malnak január 30-ig be kell mutatnia új áramszolgáltatói szerződését. Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója későbbre ígért tájékoztatást. Egyházi Nikoletta, az E.On Hungária Zrt. szóvivője elmondta: a 2012 december 31-én lejárt áramszállítási szerződést nem hosszabbította meg a Mallal az E.On áramszolgáltató vállata, mert a Mal több mint 3 milliárd forint tartozást halmozott fel.
A szerződés lejártát követően a villamos energia törvény (VET) alapján az áramszolgáltató cég - az E.On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. - maximum 30 napig láthat el árambeszerzési szerződéssel nem rendelkező felhasználót. A Malnak az új áramszolgáltatóval kötött megállapodást január 30-ig kell bemutatnia, ebben az esetben felfüggesztik a január 21-én elindított kikapcsolási folyamatot. A kialakult helyzetről minden illetékes hatóságot, így a Veszprémi Bányakapitányságot, a katasztrófavédelem és a zöldhatóság szakembereit is értesítették.
A szóvivő kitért arra, hogy a Mal belső hálózatáról 11 cég vételez áramot, ezeknek az úgynevezett alfogyasztóknak az ellátásáról gondoskodnak.
A Mal vezérigazgatója két hete közölte: folyamatosan a tárgyalnak az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel és az E.On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.-vel, bíznak a megállapodásban.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint folyamatosan tárgyalnak az érintettekkel a helyzet megnyugtató rendezése érdekében. Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkárt idézve közölték: minden jogi és technikai eszköz rendelkezésre áll az áramszolgáltatás biztosításához, a kormányzat kellő időben megteszi a szükséges lépéseket.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok