Míg az online értékesítésben több, mint kétszáz százalékos fejlődés tapasztalható, sőt, egy-egy akció, mint például a Black Friday akár meg is háromszorozhatja a forgalmat, addig a játékok kipróbálása nagyon fontos élmény a gyerekeknek és óriási segítség a szülőknek. Ezért is szervezünk rendszeres próba lehetőséget a Formatex tulajdonában lévő Játéksziget bolthálózat üzleteiben, valamint a Gyerekvilág kiállításon. Több, mint 500 szülőt és gyermeket kérdeztünk meg a játékok kipróbálása közben arról, hogy milyen ajándékot szeretnének karácsonyra - mondta Borhi János, a Formatex ügyvezetője.
Gyakran nincs egyetértés
A kutatás alapján mind a szülőknek mind a gyerekeknek a Geomag tetszett a legjobban, amelyből sokféle épület, állat, vagy egyedi építmény készülhet a mágneses rudak és panelek segítségével. Ez a játék nyerte az Ország játéka szavazást is mind a szakmai zsűri, mind a közönségszavazatok alapján egy korábbi online szavazáson is.
A szülők és a gyerekek választása között azonban erős eltérés mutatkozik az abszolút favorit, a Geomag után, mert a gyerekek körében a második az ajándék listán a Robodrone nevű távirányítós tank, de szülőknél éppenhogy befért a top 5-be. A kicsik számára ezután az interaktív játékok a legkedveltebbek, például Lucy, a gyerekek utasításait követő kiskutyus és Charlie, a papagáj, aki vicces formában, kissé eltorzított hangon mondja vissza a neki szegezett mondatokat - hívta fel a figyelmet Borhi.
A felnőttek viszont inkább a társasjátékokat, vagy az olyan könnyű, de mégis gondolkodtató játékokat jelölték meg szívesen adott karácsonyi ajándékként, mint a Villámválasz, ami kicsit emlékeztet az ország-város játékra, összehozza a családot és hamar jelent sikerélményt a játékosoknak.
Az Ido3D játékban, mely egy teljesen új technológiára épülő 3D formázó készlet, kevesebb fantáziát láttak a szülők, mint a gyerekek, ugyanakkor az Aqua Beads vízpermet hatására tapadó gyöngyökből szívesebben tennének a fa alá az édesanyák és édesapák, pedig a gyerekek kevésbé tudják elképzelni karácsonyi ajándékként - olvasható a Formatex közleményében.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni