Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón jelentette be, hogy a munkáltatók előírhatják a védőoltást a dolgozók számára. Azok, akik ezt nem vállalják, akár egy év fizetetlen szabadságra küldhetők. Azóta több cég jelezte már, hogy kötelezik a dolgozókat, most pedig Karácsony Gergely főpolgármester közölte a Facebook-oldalán, hogy a legtöbb fővárosi önkormányzathoz tartozó cégnél ezt nem várják majd el.
Az érdekképviseletekkel és a járványügyi szakemberekkel egyeztetve arra jutottunk, hogy nem lehet kötelezően előírni a védőoltást a munkavállalók számára, parancsszóra nem lehet bizalmat építeni - magyarázta meg a döntést.
Kapcsolódó
Azonban kivétel mégis lesz: a bentlakásos szociális intézmények esetében viszont mégis előírják az oltottságot. "A Főváros hajléktalanszállóiban és idősotthonaiban kötelezővé tesszük a védőoltás felvételét a dolgozók számára. Ezekben az intézményekben egyébként is 92 százalék feletti az átoltottság a foglalkoztatottak körében, de itt is van a legnagyobb veszélye egy esetleges járványgóc kialakulásának" - írta Karácsony a bejegyzésében.
"A kormány hazudozással, korrupt beszerzésekkel, a kétes hatékonyságú kínai vakcina erőltetésével lerombolta az oltásba vetett bizalmat, és most az önkormányzatokra tolják a felelősséget, írjuk elő mi a kötelező oltást munkavállalóink számára. Legalább most vállalják a felelősséget, álljanak ki az emberek elé, és ne velünk végeztessék el a munkát. Ezt neveznék felelős kormányzásnak" - zárta sorait a főpolgármester.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük