"A vírusjárványnak két alapvető következménye érezhető most a cégek pénzügyeivel kapcsolatban. Egyrészt folyamatos költségracionalizálásra van szükség az eddig kiesett bevételek kompenzálására, másrészt a megrendelések volumene továbbra sem állt még teljesen vissza. A likviditási nehézségek áthidalására jelenleg az egyik legnépszerűbb konstrukció a Magyar Nemzeti Bank által indított NHP Hajrá, hiszen a jelenleginél alacsonyabb és fix kamatot tud biztosítani, akár hosszabb futamidőre" - idézik a bank közleményében Hodina Pétert, a K&H Vállalati értékesítési igazgatóságának vezetőjét.
A banknál a kedvezőbb feltételei révén nagy az érdeklődés az NHP Hajrá iránt, ennek köszönhetően eddig már mintegy 33 milliárd forintnyi ügyletre szerződtek. Az arányokban nagy különbségek nincsenek, valamivel több a mezőgazdasági és élelmiszeripari cég, de nem nagy a különbség Hodina szerint. A leginkább a refinanszírozás és a forgóeszköz finanszírozás céljaira keresik a forrást a cégek.
"A hosszabb futamidejű, nagyobb volumenű beruházási hitelek terén az ügyfelek egy része még kivár, hiszen túl nagy a bizonytalanság, inkább a középtávú beruházási hitelek hajtják a növekedést" - foglalta össze a tapasztalatokat Hodina Péter.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat