Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) 2014. december 1-jén tette közzé uniós szintű biztosítási stressztesztjének eredményeit. A teszt célja a biztosítási ágazat általános rugalmasságának vizsgálata és a főbb gyengeségeinek azonosítása volt, valamint annak kiderítésére is, hogy a piaci szereplők mennyire készültek fel a 2016-tól bevezetendő Szolvencia II. tőkekövetelmények teljesítésére.
Az MNB az európai stressz teszttel párhuzamosan a hazai piacon - önkéntes részvétel és 85 százalékos lefedettség mellett - végzett egy mennyiségi hatástanulmányt is az egyedi biztosítóknál a Szolvencia II. tőkerendszerre történő áttérés várható következményeit vizsgálva (ami lényegében az EIOPA stresszteszt alapmoduljának felelt meg).
A jegybank ennek során megállapította, a Szolvencia II-re való áttérés mind összpiaci, mind egyéni szinten az összeurópai kitettségekhez képest lényegesen kevesebb mennyiségi kockázatot hordoz: az összes biztosító 13 százalékánál lesz szükség az MNB-nek az eddiginél is kiemeltebb felügyeleti figyelmére, amelyekhez azonban együttesen a teljes eszközállomány jóval kevesebb, mint 1 százaléka tartozik. Az EIOPA forgatókönyveiben feltételezett kedvezőtlen hozamkörnyezet - mind összességében, mind egyedileg - az uniós átlagnál kisebb mértékben érintené a magyarországi biztosítókat.
Az EIOPA stressztesztjében az európai biztosítási piac több mint fele képviselte magát. A teszt alapmoduljában 60 csoport és 107 egyéni biztosító, míg az alacsony hozam moduljában 225 egyedi piaci szereplő vett részt. Az előbbi felmérésben a magyar biztosítókat a csoportokon keresztül számították be, a második modul viszont közvetlenül kiterjedt a hazai szereplőkre is.
A stresszteszt eredményei alapján a biztosítási ágazat általában megfelelően tőkésített és már most meg tudna felelni a Szolvencia II. feltételeinek. Mindössze a vizsgált biztosítók 14 százalékának - a teljes eszközállomány 3 százalékánál - csökkenne 100 százalék alá szavatolótőke-szintje az új uniós tőkeelőírások bevezetése után. Ha a piacon az eszközérték csökkenése és alacsonyabb kockázatmentes kamatláb együttesen jelentkezne ("kettős csapás" stressz-forgatókönyve), a vizsgált uniós biztosítók 56 százalékának tőke-ellátottsági szintje még mindig elegendő maradna. Tartósan alacsony hozamszint esetén az érintett biztosítók 24 százaléka nem érné el az uniós tőkekövetelményeket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el