Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a megszűnő vállalkozások száma 5,7 százalékkal több mint 24 500-ra csökkent, de még így is jelentősen több cég szűnik meg, mint amennyit alapítanak, folytatódik az évek óta tartó tisztulási folyamat.
"2016 első félévének adatai az Opten év eleji prognózisának megfelelően alakultak, amely szerint az új vállalkozások beindításában pozitív elmozdulás volt várható" - mondta Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója.
A hitelezés és a gazdasági kilátások kedvező alakulása, a fogyasztói bizalom enyhe erősödése, valamint a jogalkotók konszolidációs törekvései a vállalkozói kedv bővülését eredményezték az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. A kormány intézkedései (a piacra lépés feltételeinek szigorítása, a tulajdonosok és a vezetők felelősségi körének kiterjesztése, kötelező feltőkésítés) hatására a magyar gazdaság némileg fehéredik, ám a vállalkozói bizalom helyre állásáról, illetve gazdasági fellendülésről még nem igazán beszélhetünk".
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki