A vállalkozás újkori történelme 2010-ben tíz termékkel indult el, ma már azonban ötvenféle italt gyártanak - mondta Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó Kft. ügyvezető igazgatója.
Az elmúlt három évben sikerült bevezetniük egy olyan termékpalettát, ami a szénsavas italok mellett már gyümölcsleveket és teákat is kínál. Az új termékek adják értékesítésük negyven százalékát. További céljuk pedig, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiség 100 millió literre növekedjen - írta az MTI.
Kapcsolódó
A Felsőlajoson megépült üzem 15 hónapos kivitelezési munkái 2016-ban kezdődtek. A csaknem 10 ezer négyzetméter alapterületű gyárban két természetes ásványvízkút is működik, és a gyártás mellett raktározási lehetőséget is kialakítottak. A Márka üdítőitalok elkészítéséhez az üzemben jellemzően hazai beszállítókkal dolgoznak, beleértve az alapanyagot és a csomagolást is.
A fejlesztéssel a társaság az általa forgalmazott csendes és szénsavas Márka üdítőitalok gyártását is saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását is bővíti. Ezzel ötven új munkahelyet teremt a megyében.
A környezetterhelés minimalizálása érdekében a gyár területén egy biológiai szennyvíztisztító telepet is kialakítottak, a gyártás folyamán keletkezett pet-hulladékot pedig újrahasznosítják. A telephely környezetének kialakítása során több mint 12 ezer négyzetméternyi területet füvesítettek és parkosítottak.
A Márka az egyik legrégebbi, több évtizedes hagyománnyal rendelkező magyar üdítő. Hazai gyümölcsalapanyagból Kállay Miklós és Sárkány Péter feltalálók receptúrája alapján készült el az első szőlő ízű változat 1973-ban, amelyet a Délalföldi Pincegazdaságban palackoztak. A következő években az ország több pincegazdaságában is megkezdődött a különféle ízű - jellemzően hazai alapanyagokból készülő - Márka üdítők gyártása.
A Márka üdítők kizárólagos forgalmazását teljes egészében 2007-ben, egy magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás, a Márka Üdítőgyártó Kft. kezdte meg. A gyártás 2016-ra a korábbi 6 millió literről 35 millió literre növekedett.
A nyitókép forrása: MTI Fotó/Ujvári Sándor
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró