Új üzem építésébe fog az M0-s és az M5-ös autópályához közeli felsőlajosi ipari parkban a Márka Üdítőitalgyártó Kft. - tudósított a Népszabadság. Jelenleg bérgyártásban készíttetik a Márka márkanevű italokat, az új üzem lehetővé teszi, hogy rugalmasabban reagáljanak a piaci igényekre.
A beruházás költsége hárommilliárd forint, amelyet részben önerőből, részben pályázati pénzből, részben a növekedési hitelprogram keretében felvett kölcsönből fizetnek. A cég külföldön, a Balkánon is terjeszkedni akar, de az új üzem lehetővé teszi, hogy más térségeket is célba vegyenek.
A vállalat az utóbbi időben kiválóan teljesít. Míg 2010-ben még csak 500 millió forint árbevételt értek el, 2014-ben 20,4 milliárdot, tavaly pedig 2,6 milliárdot söpörtek be. Egy nagy ugrással 2016-re közel 3,5 milliárd forint forgalmat terveznek.
Az első, szőlőízű márkát 1973-ban palackozták, majd a gyártás az ország több pontján is megkezdődött. A nyolcvanas évek végére visszaesett a márka, ezután majdnem feledésbe merült. A jelenlegi tulajdonos 2007-ben vásárolta meg a márkanév használatának jogát. Az üdítőt családi vállalkozásban készíti.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet