A mérnök vállalkozások működését, illetve szervezeti és együttműködési formáinak fejlesztését segítené egyébként a kamarán belül nemrég megalapított vállalkozói kollégium is. A kollégiumnak tagja lehet minden olyan magyarországi székhellyel rendelkező cég vagy egyéni vállalkozó, amely főtevékenység szerint mérnöki tevékenységet folytat, és kéri tagságát. Ezt egyébként a kamarai regisztrációs adatlapon is megtehetik az érintettek. Az aktív tagságot nem vállaló vállalkozásokat is értesítik majd az ottani munka során felmerült, a vállalkozásokat érintő lényeges változásokról.
A kamara szerint a kollégium létrehozásával jobban képviselhetik a tagok érdekeit a jogalkotás során, egyúttal várják az érintettek javaslatait is. A mérnöki vállalkozások tapasztalatai alapján kidolgozott mérnöki kamarai javaslatokat az elmúlt időszakban az MMK szerint sikerült érvényre juttatni, és érdemben javítani többek között a hazai közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogi szabályozást, az áfa fizetési feltételeket, a lánctartozás visszaszorítását célzó intézkedéseket, az export mérnökmunkák és együttműködési lehetőségek feltérképezését, a vállalkozások mérnökjogi kérdéseit, szerződéses formáit, az etikus eljárásrendet, és a vonatkozó jogszabályok kidolgozásában való érdemi közreműködést.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit