A közbeszerzés módosítását az ajánlatkérő Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A Citadella felújítása során ellátandó kivitelezési és egyéb kapcsolódó feladatok ellátására tavaly január 14-én kötött 14 milliárd 881 millió forintos keretszerződést a Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. a közbeszerzésen nyertes Záév Építőipari Zrt.-vel és a Market Építő Zrt.-vel.
A szerződést most úgy módosították, hogy a költségvetésben található tételek ellenértéke évente indexálásra kerül. Az ár indexálásának alapja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kiadott éves fogyasztói árindex, mely 2021. évben 5,1 százalék volt.
A Napi.hu tavaly áprilisban írt arról, hogy elkészült a Citadella átépítésének terve. Új elem, hogy a kiugró, kerek bástyát (a rondellát) megbontanák, széles léket képezve a falban, amin lépcsősor vezetne a belső udvarra, ahol feszített tükrű tó várja majd a látogatókat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá