A magyar láncok több szempontból is hátrányban vannak a nagy multinacionális bolthálózatokkal szemben. Ezek közül az egyik, hogy többnyire kisboltokat tartanak, amelyek a szakportál szerint a legtöbb munkával és a legnagyobb költségekkel járnak. Egyrészt azért, mert sok településre kell egy-egy kisboltba kevés árut eljuttatni, ami magas fuvarköltséget jelent, másrészt például több boltvezető, vagy éppen pénztár kell ugyanakkora forgalomhoz egy kisebb alapterületű boltokból álló bolthálózatban.
Miközben 2017-ben az élelmiszeres boltok forgalma - folyó áron, tehát a pénztárban hagyott pénzzel számolva - 6 százalékkal nőtt, addig a magyar láncok egyike sem tudta meglépni ezt a szintet. A Coop-nál 4 százalékkal, a Reál Hungáriánál 2 százalékkal és a CBA-nal 1 százalékkal emelkedett. A három lánc egyébként ezerötszáz milliárdot visz a 4 800 milliárd forintos élelmiszerbolti piacból. Ez ugyan 30 százalék feletti részesedést jelent, de a multik - Tesco, Auchan, Lidl, Aldi, Spar például - gyorsabban nőttek, ami viszont arányvesztést jelent.
Viszont a magyar láncoknál fontos szempont, hogy mindenütt vannak franchise partnerek, vagy a lánchoz szorosan kötődő tagok és olyanok is, akik csak lazábban, például pusztán egyszerű árubeszerzéssel kapcsolódnak oda. Az előbbiek alapján például a CBA-nál ezer körül, a Coopnál két és félezer körül mozog a láncokhoz szorosabban kötődő boltok száma - írja a szakportál, amely arra jutott, hogy a CBA, Reál, Coop és társaik esetében 2017-ben háromszázzal csökkent a boltok száma. Ez a boltszámban 3 százalékos csökkenést jelent. (Fontos részlet, hogy ebbe az is beletartozhat, hogy egy üzlet kivált a láncból.)
A cikk nem tér rá ki, de a kiskereskedelmet is elérte a munkaerőhiány, amely fokozott bérversenyt idézett elő. A magas fizetések miatt viszont nehezebb helyzetbe kerültek a boltosok.
A magyar láncok körében a boltszám így változott tavaly:
| Magyar láncok boltjai | 2016 | 2017 | Változás |
| CBA (összesített) | 2177 | 2086 | -91 |
| Príma, Cent, CBA | 1031 | 995 | -36 |
| Cél, Partner | 1146 | 1091 | -55 |
| Coop | 5012 | 4910 | -102 |
| - lánchoz tartozó | . | 2563 | . |
| - lánchoz nem tartozó | . | 2347 | . |
| Reál (összesített) | 2185 | 2049 | -136 |
| Reál Élelmiszer | 570 | 490 | -80 |
| Reál Pont | 1615 | 1559 | -56 |
| Összesen | 9374 | 9045 | -329 |
| Forrás: KSH, Blokkk.com | |||
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki