A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak több alkalommal behatoltak a debreceni Thomas Mann utcai nyugdíjasok házába, ahol erőszakkal értékeik átadására késztették az idős lakókat.
Gulyás Csilla bíró az ítélet szóbeli indoklása során kiemelte: a vádlottaknak tudomásuk volt arról, hogy az otthonban idősek laknak és felkészültek arra, hogy ellenállásukat akár erőszakkal is meg fogják törni. Ezzel nem pusztán büntetőjogi, hanem ősi erkölcsi szabályt is szegtek, hisz az idősek tisztelete minden kultúrában jelen van. Mint mondta, a súlyos büntetés kiszabását a büntetési tétel, valamint az indokolta, hogy a vádlottak erőszakos többszörös visszaesők, cselekményük módja pedig rendkívül durva és elítélendő.
A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte a vádlottak büntetett előéletét, a társtettesi elkövetést, továbbá az erőszakos vagyon elleni és a vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottságát. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe azt, hogy a vádlottak az eljárás során részben beismerő vallomást tettek, a kár részben - lefoglalás útján - megtérült, továbbá kiskorú gyermekeik eltartásáról kell gondoskodniuk - jelezte a szóvivő.
Az elsőfokú bíróság határozata nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, míg az első- és másodrendű vádlott, továbbá védőik a büntetés enyhítéséért, valamint felmentésért fellebbeztek.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el