Nagy Andrea, az elsőfokú határozat ellen fellebbezést bejelentő Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője a lappal közölte: az ítélőtábla annyit változtatott a végzés szövegén, hogy a pénzt nem a perbíróság, hanem a saját technikai számlájára rendelte befizetni. Ha Vizoviczki letétbe helyez 250 millió forintot, elektronikus nyomkövetővel felszerelve házi őrizetbe kerülhet.
Az elsőfokú döntés után Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, az óvadék megállapítására azért nyílt lehetőség, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását.
Vizoviczki László ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Egyik ügyét a Fővárosi Törvényszék tárgyalja, ebben Vizoviczkit és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A KNYF szerint a terheltek közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, legalább 825,5 millió forintos kárt okozva az államnak.
A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014. október óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelynek vádirata huszonegy olyan terheltet tart számon, aki hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhet. Az eljárásban szereplő négy volt rendőrfőtiszt, a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerint rendszeresen százezres, milliós összegeket kaptak Vizoviczkitől, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdekében razziákat tartsanak.
Az éjszakai mulatóiról elhíresült vállalkozót tavaly már kiengedték az előzetesből, akkor azonban a kényszerintézkedés enyhítése miatt fellebbezést benyújtó KNYF indítványára a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a törvényszék döntését - idézi fel a Magyar Idők.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál