Közlése szerint az eredmény, amely csaknem kétszerese a 2012-esnek meghaladta a várakozásaikat. Az igazgató szerint ez elsősorban a német Kahla porcelángyár jelentős mennyiségű megrendelésének köszönhető, amely a 2014-es év első felében már 75 millió forintos megbízást adott a hollóházi gyárnak, ez a megrendelés a tervek szerint az év végére elérheti a 300 millió forintot. (A képünk illusztráció.)
Az ügyvezető azt is elmondta: a megnövekedett feladat meghaladja a gyár jelenlegi kapacitását, ezért egy új, több mint 100 millió forintba kerülő porcelánégető kemencét vásárolnak. A fejlesztésnek köszönhetően 20-25 új munkahely is létrejön.
A gyárnak jelenleg 115 állandó alkalmazottja van, ezen kívül mintegy tucatnyian dolgoznak megbízási szerződéssel.
Pálfi József közölte azt is, hogy a Hollóházi Porcelángyár eredményességéhez nagyban hozzájárultak azok az új termékek, amelyek gyártását az elmúlt esztendőkben indítottak el.
Ezek között megemlítette a pálinkás butéliák iránt megnövekedett igényt, egyre több szeszfőzde és magántermelő ugyanis a hollóházi üzemmel készíttet palackot termékeinek. A butéliák gyártásából származó összeg ma már a cég árbevételének 10 százalékát teszi ki.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy