Közös közleményben kér választ Orbán Viktor miniszterelnöktől a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd arra, hogyan tölthetett 40 percet a magyar légtérben egy bombát szállító drón - írja az MTI.
Az ellenzéki pártok azonnali és határozott választ várnak a kormányfőtől arra, hogy képes-e a magyar honvédelem megvédeni Magyarországot azután, hogy március 10-én éjjel 40 percen át zavartalanul repülhetett a magyar légtérben az a TU-141 típusú drón, amelyre a horvát védelmi miniszter közlése szerint egy bomba volt rögzítve.
Arra is rákérdeztek, hogy felszálltak-e a Gripenek ellenőrizni a drónt, és ha nem, akkor miért nem.
Az Egységben Magyarországért álláspontja szerint ha a magyar honvédség tényleg észlelte a drónt, akkor elfogadhatatlan magyarázkodás, hogy úgy ítélték meg, hogy az nem jelentett veszély, "ez nem stratégiai nyugalom, hanem közveszélyes mulasztás és dilettáns kormányzás".
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el