Jelentősen bővítheti termelését a Qualitative Production (QP) Zrt. A győri ipari parkban működő, magyar magántulajdonban levő vállalkozás 6 milliárd forintos beruházással hozott létre egy új, 6 ezer négyzetméteres csarnokot - ehhez 1,5 milliárdos vissza nem térítendő támogatást kap a kormánytól, az átadást szeptemberre ígérik.
A cég - amelyet Bogisich Ferenc alapított és vezet ma is - kapacitása ezzel megduplázódik. Az új üzemben robotizált gyártósorokon folyik majd a termelés. A QP Zrt. legjelentősebb üzleti partnere 20 éve a Nemak, valamint azóta állnak gazdasági kapcsolatban a győri Audi-gyárral is. Bogisich Ferenc ettől a fejlesztéstől azt is reméli, hogy a már aláírt szerződéseken túl, cége az Audi első körös, első magyar tulajdonban lévő hengerfej-beszállítója lesz.
Kapcsolódó
Az üzletember még az ezredfordulónál alapította a céget, a győri Rozgonyi utcában 2008-ban avatták a társaság második üzemcsarnokot, ahol a nagyméretű alkatrészek gyártására tették alkalmassá a céget. Ezzel egy időben megkezdték a Nemak számára a hengerfejek megmunkálását. A termelés felfelé ívelt a 2008-as gazdasági válságig, utána veszélyben volt a cég, de végül elkerülték a csődöt. A Győri Ipari Parkban 2014-ben felavatták a QP2-üzemet is.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben