Mozgalmas éve van a legnépszerűbb, jellemzően fájdalomcsillapításra használt gyógyszereknek. Szerdától, február 19-től vény - azaz recept - nélkül is forgalmazható több metamizol hatóanyag-tartalmú készítmény, köztük az Algopyrin. Májustól viszont receptköteles lesz a szintén népszerű, ibuprofént és dexibuprofént tartalmazó tabletták egy része.
Út a receptmentességig
Az Algopyrin és társai esetében az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a vonatkozó rendeletre hivatkozva indokolja a döntést, azaz a most felszabadított gyógyszerek szedése orvosi felügyelet nélkül nem jelent veszélyt a szervezetre. A gyógyszerhatóság döntése nem meglepő, már tavaly óta számítani lehetett rá. A döntésben szerepet játszhatott az is, hogy sokan csak azért mentek orvoshoz, hogy felírassák maguknak az Algopyrint, amely 2007-ben lett receptköteles. Akkor egyébként maga a gyártó, a Sanofi kezdeményezte, hogy a gyógyszert csak receptre lehessen kiadni. A szakmai érv pedig az volt, hogy a metamizol tartós fogyasztása a vérképző szervek zavarát, a fehérvérsejtek csökkenését, s ezáltal az immunrendszer gyengülését okozhatja. Ráadásul Európában a Sanofi valamennyi metamizol hatóanyagú készítménye vényköteles.
2007-ben nagy vihart kavart, hogy receptes készítmény lett az egyik legnépszerűbb magyar fájdalomcsillapító. A Magyar Narancs tizenkét évvel ezelőtt részletes cikkben foglalkozott a témával. Zacher Gábor toxikológus, főorvos akkor a lapnak azt mondta, a metamizoltartalmú gyógyszerek tartós fogyasztása okozhat problémát, ha valaki gyakran szedett ilyet és gyanúsan sokszor kap el fertőzéseket, akkor érdemes megnézetnie a vérképét. Paál Tamás, az OGYÉI elődjének (Országos Gyógyszerészeti Intézet) vezetője szerint a receptkötelesség 2007-es bevezetésében az óriási fogyasztás is szerepet játszott. "A mennyiség már túl van azon a határon, amely az egyes emberekre lebontva megnöveli a ritka, de súlyos mellékhatások valószínűségét" - mondta a Klubrádiónak. Az újságcikkből azonban kiderült, hogy statisztikailag egymillió emberből egynél okozhatnak súlyos problémát vagy halált a metamizol mellékhatásai.
Más készítmények receptkötelesek lesznek
MIközben a sok metamizol-tartalmú készítményre már nem kell recept, közel három hónap múlva sok más tablettához szükség lesz rá. Az OGYÉI tavaly jelentette be, hogy a 600 és 800 milligramm ibuprofént és 300 milligramm dexibuprofént tartalmazó tabletták bekerülnek a receptköteles rendszerbe. (A jogszabályok szerint a különböző készítmények nevét nem lehet publikálni, ezért cikkünkben csak azok a tabletták szerepelnek mégis névvel, amelyeknél ezeket az OGYÉI a hivatalos, mindenki előtt nyilvános honlapján feltüntette. A február 19-től már recept nélkül forgalmazható készítményekről szóló OGYÉI-lista itt olvasható, az ibuproféntartalmú készítményekre vonatkozó OGYÉI-tájékoztató pedig itt és itt található.)
Az ibuprofént a nem szteroid gyulladáscsökkentők közé sorolják, az ilyen hatóanyagot tartalmazó készítményeket világszerte hatvan éve forgalmazzák. Alacsonyabb, 1200 milligrammnál kisebb napi dózisban fájdalom- és lázcsillapítóként, valamint megfázás kezelésére használják. A receptkötelezettség májusi bevezetését azzal magyarázza a hatóság, hogy a fájdalom- és lázcsillapítóként használt ibuprofén esetében 1200 milligramm, a reumatikus betegségekre való dexibuprofénnél pedig 600 milligramm a biztonságos napi dózis és akik szedik az érintett tablettákat, könnyen túlléphetik a limitet.
Az már 2006-ban kiderült, ezeknek az alkalmazása fokozza az artériás thrombotikus események (szívinfarktus, stroke) kockázatát. Az érintett gyógyszerekről, köztük az ibuprofén-tartalmú készítményekről - az Európai Bizottság megrendelésére - készült egy független tanulmány, ebben a szakemberek arra jutottak, hogy az ibupfrofén napi 2400 milligrammnál magasabb dózisban fokozza a trombózisos betegségek kockázatát.
Az ibuproféntartalmú gyógyszerek népszerű gyógyszernek számítanak, évente 2,5-3 millió doboz fogy belőlük. A májusi szigorítás kizárólag a már említett - 600 és 800 milligramm ibuprofént és 300 milligramm dexibuprofént tartalmazó - tablettákat érinti,a szirupok, szuszpenziók vény nélküliek maradnak, és a kombinációs készítmények is.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)