A közbeszerzési eljárás győzteseként a tanulmányterveket az ABMT stúdió készítette. Munkájuk során figyelembe vették, hogy az új épület egy folyamatosan fejlődő város vele együtt fejlődő igényeit tökéletesen kiszolgálja, mindemellett esztétikailag is egy meghatározó eleme legyen a városnak - írja az önkormányzati portál.
A funkcionális belső kialakításnak köszönhetően gyorsabbá válhat a kiszolgálás, ezzel csökken a várakozási idő. Az egyszintes, 432 négyzetméter nettó alapterületű épületet akadálymentesre alakítják.
Az új épületkomplexum és annak környezete új közösségi teret hozhat létre a városban, amelyben akár több üzlethelyiség is helyet kaphat mintegy 110 négyzetméter alapterületen. A beruházáshoz kapcsolódóan járdák, zöldfelületek, kerékpártárolók, és közel 40 darab új parkoló is létesül. A beruházás teljes egészében önkormányzati forrásokból valósul meg, és önkormányzati tulajdonban is marad.

A tervek szerint a Magyar Posta bérelni fogja az épületet. Az üzlethelyiségeket is bérleti konstrukcióban kívánja hasznosítani az önkormányzat. A postával folytatott tárgyalások után kezdődhetnek az engedélyes-, a kiviteli tervek készítése, majd a pályáztatás után maga az építési munka. A fiók jelenlegi épülete a Magyar Posta tulajdona, felhasználásáról a későbbiekben lehet döntés. Pápai Mihály polgármester szerint még korai lenne a megépítés időpontjáról nyilatkozni, ugyanis jelenleg is zajlanak a tárgyalások.
Másutt az épületek bérlése is gondot okoz
A Napi.hu tavaly októberben megírta, hogy régóta tervezett bezárási hullám söpörhet végig az önkormányzati választások után a kispostákon. Mintegy 300 postai hivatalra kerülhet lakat szakszervezeti forrásunk szerint, ám ezt az állami társaság akkor cáfolta. A kistelepüléseken az lehet a gond, hogy a tényleges postai tevékenység valójában nagyon alacsony, vagyis a hatékonyságban vannak hiányosságok. Például napi átlag 5 óra kihasználatlan kapacitás figyelhető meg érintett postakörben
Ehhez képest a cég januárban döntött arról, Szentendrén és a budapesti Etele téren a kispostákat véglegesen bezárják, mert az ingatlanok tulajdonosai felmondták a bérleti szerződést.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról