Az augusztus 20.-i hosszú hétvégén a szállodákhoz hasonlóan nagy forgalomra , teltház közeli látogatottságra számítanak - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
Ha az egész augusztusban hasonlóan meleg marad az időjárás, még hozhatók lehetnek az idei tervszámok, miután az esős május és a meleg június után nagyon szeszélyes, csapadékos és változékony július következett, emiatt erősen hullámzó volt eddig a főszezon a magyarországi fürdőkben.
Kapcsolódó
Az elmúlt hétvégén a hőségnek köszönhetően az idei nyári szezon rekordforgalmát könyvelték el. A 13 fürdőegységben szombaton több mint 32 ezer, vasárnap pedig több mint 36 ezer fürdőlátogatót fogadtak - ezt már Czinege Szilvia, a BGYH Zrt. értékesítési és marketing igazgatója közölte.
Kiemelkedő volt a forgalom a Palatinus strandfürdőben, ahol szombaton közel 6 ezer, vasárnap több mint 7300 vendég fordult meg, de a frissen átadott Pesterzsébeti fürdőt is több mint 4500 vendég kereste fel, ami a június elejei nyitás óta rekord forgalomnak számít. Emellett a történelmi nagy fürdők is kiemelt forgalmat bonyolítottak, például a Széchenyi fürdő a két nap alatt több mint 14 ezer vendéget fogadott.
Előrejelzésük szerint a hétfői vendégforgalom is meg fogja közelíteni a vasárnapi látogatószámot. A hőségriadóra való tekintettel vasárnap és hétfőn egy órával hosszabban tartanak nyitva strandjaik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói