Magyarországon 125 ezer gyermek él mélyszegénységben, és mintegy 300 ezer gyereket fenyeget a szegénység. Ők azok, akiknek helyzetét tovább súlyosbította a járvány, valamint a digitális oktatással átszőtt tavalyi és idei tanév. És ők azok, akikért a Segélyszervezet évekkel ezelőtt elindította Kapaszkodó programját, melyhez a mostani stratégiai megállapodással a FriesladCampina Hungária is csatlakozott.
A táborok kikapcsolódást és valódi közösségi élményt jelentenek, de a Segélyszervezet munkatársai nagy hangsúlyt helyeznek a járvány miatt lemaradt diákok felzárkózására is. Az Ökumenikus Segélyszervezet az ország több különböző pontján szervez táborokat napközis és bentlakásos formában, ahol összesen mintegy ezer nehéz sorsú gyermek kap lehetőséget a felhőtlen nyaralásra és tanulmányai pótlására.
Kapcsolódó
„Kiemelten fontosnak tartjuk a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását. Büszkék vagyunk rá, hogy a jövőben Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezetének stratégiai partnereként járulhatunk hozzá a rászoruló gyermekek fejlődéséhez és boldogságához.” – nyilatkozott a bejelentés alkalmával Szautner Péter, a FrieslandCampina Hungária vezérigazgatója.
Tableteket adtak a digitális oktatás bevezetésekor
A vállalat 2020 tavaszán vette fel a kapcsolatot az Ökumenikus Segélyszervezettel és több helyi segítő szervezettel, hogy a hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek digitális felzárkóztatását célzó eszköz felajánlását eljuttathassa a leginkább rászorulóknak. A vállalat tavaly májusban 228 új tabletet adományozott, hogy a diákok alkalmas eszköz híján ne maradjanak ki a digitális oktatásból. Az akció sikerére alapozva fűzte most szorosabbra együttműködését a vállalat és az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy stratégiai megállapodás keretében folytassák a közös munkát.
„A hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózásához hosszú távú szakmai munkára, sokszor akár éveken át tartó rendszeres foglakozásokra van szükség. Ezt pedig olyan partnerek teszik lehetővé, akik társadalmi szerepvállalásban is hosszú távon gondolkodnak. Egy új stratégiai partner csatlakozása éppen ezért igazi ünnep az Ökumenikus Segélyszervezet életében. Köszöntjük a FrieslandCampina Hungáriát a Segélyszervezet legszűkebb partneri közösségében, nagyra értékeljük és nagyon köszönjük megtisztelő bizalmukat.” – mondta el a megállapodás kapcsán Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A magyar kormány is aláírta a levelet: Orbán szövetségese Brüsszelhez fordult
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat