A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás a kétszer kétsávos gyorsút szóban forgó szakaszát két ütemre bontja, ezekre külön-külön lehet ajánlatot tenni. Az első ütem az M7-es autópálya holládi csomópontjától indul és 5,6 kilométer után érkezik meg Balatonszentgyörgy térségébe, a községet értelemszerűen elkerüli.
A második szakasz az előbbi végétől - további 3 kilométer hosszúságban - Fenékpusztáig tart. Áthalad a Budapest Nagykanizsa és a Balatonszentgyörgy-Keszthely közötti vasútvonal felett és lesz egy leágazása a meglévő 76-os számú útra. Ez utóbbi lesz a nehéz járművek kitérő útja.
Az első ütemre az tehet ajánlatot, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 18 milliárd forintot, és ebből az útépítési bevétel legalább 13,5 milliárd forint volt. A második ütemnél az előbbi két követelmény 11 milliárd, illetve 8,5 milliárd forint.
Az ajánlatok beadási határideje június 23.
Az út lesz az egyik eleme a tervezett "közép-európai tesztzónának". Az R76-os gyorsforgalmi út "okos" elemekkel kiegészítve épül meg, illetve a zalai megyeszékhely Smart City programhoz kapcsolódik.
A R76-os az elképzelések szerint olyan út lesz, amely többet nyújt majd "az út és az autó közötti kommunikációnál". Egyebek mellett az intelligens közvilágítás és forgalomirányító lámpák, a leválasztható sávok és olyan területek is a kísérlet részei lehetnek, ahol például megszűnik az autók és a műholdak közötti jel, Zalaegerszegen pedig "világító utak", innovatív térburkolat egészíti majd ki a tesztkörnyezetet.
Eger mellett is jönnek fejlesztések. Erről itt olvashat.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)